SEO mítoszok

2009. október 29. · 78 hozzászólás

Kategóriák: Gyakori kérdések

A keresőoptimalizálással kapcsolatosan számtalan kérdéssel fordulnak hozzám, melyek közül sok jogos megalapozott kérdés. Sok olyan is van, amelyeket valamilyen különböző fórumokon, vagy saját termékét/szolgáltatását eladni próbáló emberek által és egyéb módon kapott téves információ miatt tesznek fel. A következő listában vannak olyan elemek, melyek kezdőknek szólnak, de olyanok is találhatnak újdonságokat, akik egy ideje már foglalkoznak a keresőoptimalizálással és keresőmarketinggel.

Íme néhány SEO kérdés, illetve a témához kapcsolódó mítosz:

1. Az organikus találatok csak kevés látogatót hoznak (HAMIS)
Néhány portál azzal győzi meg az ügyfeleit (és sajnos sokakat) hogy nem éri meg a keresőoptimalizálással foglalkozni, inkább hirdessenek náluk, és az több száz biztos látogató naponta. Természetesen legtöbb esetben a nagy látogatottság elmarad, de a pénzt már kiadtuk. Az igazság viszont az, hogy a legértékesebb látogatók az organikus találati listákról érkeznek és ez többszöröse a fizetett hirdetésekből érkezőknek (beleértve a Google Adwords kampányokat). Ez persze nem jelenti azt, hogy egyéb látogatónövelési eszközöket nem érdemes használni, de a keresőoptimalizálást semmiképp nem szabad kihúzni a listáról.

2. A kereső megbünteti azokat az oldalakat, amelyeken SEO tevékenységet tapasztal (HAMIS)
Sok olyan dolog van, ami miatt büntetés kaphatunk, de ezek legtöbbje olyan tevékenység, mely megpróbálja becsapni a keresőt (és ezzel a felhasználókat). Ilyenek például a vásárolt bejövő hivatkozások, a kulcsszóhalmozás, a duplikált tartalmak, stb. A keresők azonban nem büntetik azt, ha egy oldal számukra optimális formában tálalja az általa hordozott hasznos információkat. Ennek bizonyítéka, hogy sok olyan információt tesznek közzé, melyek segítik a SEO szakemberek, webmesterek munkáját (pl.: Google irányelvek).

3. Garantálható, hogy egy honlap bekerül az első 5 közé a találati listán (HAMIS)
Soha ne kezdjenek olyan céggel, akik ezt hirdeti magáról. Ez az állítás sohasem garantálható. Egy keresőoptimalizáló cégnek, tanácsadónak sincs ráhatása Google, Yahoo! vagy a Bing keresőjének működésére, adatbázisának tartalmára. E nélkül pedig nem lehet garantálni helyezést. Vagy például honnan tudjuk mit fognak csinálni a konkurensek. Lehet, hogy úgy „bekeményítenek”, hogy még az első 10 közé sem fogunk bekerülni. Korlátozott továbbá, hogy mennyire lehetséges az oldal módosítása. Számos olyan eset van, amikor nagyon minimális esély van a jó pozícióra (pl.: tisztán Flash oldal, Frame-s szerkezet) Egyszóval csak az garantálható, hogy optimális szerkezetű lesz az oldala, amely előrejutást fog eredményezni a találati listán. Senki nem képes előre garantálni, hogy hányadik helyezést éri el a honlap, vagy meddig lesz jó helyen. Mindenesetre a kitartó, folyamatos, következetes munka mindig megtérül. Persze vannak cégek, akik garanciát vállalnak, de ők sem tudják előre a pontos helyezést, egyszerűen benne van a cég üzleti és ügyfélszerzési logikájában.

4. Ha a META KEYWORDS tagot kitöltjük, azzal optimáljuk az oldalt (HAMIS)
A keresők és a keresőoptimalizálás hajnalán nagyon jó eredményeket lehetett elérni úgy, hogy a META KEYWORDS tagot kitöltötték és a kulcsszavakat nagymennyiségben ismételték a lapon. A keresők könnyen megtéveszthetők voltak, illetve csak az oldal szerkesztőjén múlott mennyire használják ezt ki (persze akkor még jelentősen kevesebb honlap létezett az interneten). Mára a META KEYWORDS tag jelentősége nagymértékben lecsökkent, de nem jelentéktelen. Igaz, hogy a Google a rangsorolási elvben ezt már nem veszi figyelembe, de tapasztalataink szerint, megadása több META elemmel együtt (TITLE, DESCRIPTION) mégis fontos. Ezeknek oldalanként specifikusnak kell lennie, de pusztán ezek megadása ma már nem okoz előrelépést.

5. Az új oldalak nem kerülnek azonnal jó pozícióba (IGAZ)
Egy új oldal beindításakor türelmesnek kell lenni, mert a keresők nem fogják egyből az első helyre emelni azt, még akkor sem ha már optimalizált. Ezt úgy kell felfogni, mint egyfajta próbaidőt az új munkahelyen, ha az első időszakban megálljuk a helyünket, akkor véglegesítenek, majd az idő elteltével előre is léphetünk. Egyébként ezt nevezik homokóra, vagy sandbox effektusnak.

6. A magas PageRank érték jó helyezést biztosít (HAMIS)
A PageRank érték egy matematikai algoritmus végeredménye, melyet a bejövő és kimenő hivatkozások számát, valamint a hálóban résztvevő oldalak PR értékeit összevetve kapunk. Ennek megfelelően a Google leméri, hogy milyen fontos az oldalunk a világháló többi lapja szerint. Nem ad képet azonban arról, hogy milyen témájú oldalak hivatkoznak ránk, illetve milyen tartalmak érhetők el az oldalunkon. Ha a mi oldalunk témájához kapcsolódó, esetleg konkurens oldalak mutatnak ránk, akkor valószínűleg a mi oldalunk értékes információt tartalmaz a felhasználó számára. Ebből következik, hogy a jó PR érték fontos, de nem garancia a jó helyezésre. A PageRank fontosságát és meghatározását egy korábbi bejegyzésemben már részleteztem.

7. A kulcsszógazdag tartalom “mindenható” (HAMIS)
Kétségtelen, hogy rendkívül fontos kritérium az értékes szöveges tartalom. Fontos, hogy az oldalon megfelelő számban szerepeljen a kiválasztott kulcsszó. Az optimális kulcsszósűrűség 2-10% között van, de ha túlzásba esünk, akkor azért büntetés is járhat. A kizárólag a kereső számára elhelyezett, rejtett (pl.: a szöveg és a háttér azonos színű és hasonló megoldású) tartalmak, a kulcsszóhalmozás pedig szinte biztos büntetést vonnak maguk után.

8. Ha kész az optimális szerkezetű, tartalmú honlap akkor mindent megtettünk (HAMIS)
Sok webmester, honlaptulajdonos azt gondolja, hogy ha kész az optimalizált honlapja, akkor mindent megtett és csak várni kell a látogatókat. Az igazság azonban az, hogy a jó pozíció folytonos munkát igényel. Ilyen folyamatos tevékenység a linknépszerűsítés, új tartalmak, finomítások stb. Nem óriási munkáról van szó, de a honlappal foglalkozni kell! (Az elején többet, majd az eredmények elérését követően szerencsére egyre kevesebbet)

9. A kimenő hivatkozások károsak (HAMIS)
Mint azt már egy korábbi bejegyzésemben taglaltam, az átgondolt kimenő hivatkozások nem károsak, sőt. Amennyiben a látogató számára részletesebb, az adott témához tartozó oldalakra mutatunk az hasznos a Google és a többi kereső szemében, mivel ők a látogatók érdekeit igyekeznek szolgálni.

10. A szponzorált linkek több látogatót hoznak, mint az organikus találatok
Egy új oldal indításakor lehetséges, hogy kezdetben több látogatót hoznak a szponzorált kampányok, de hosszútávon semmiképpen. A legtöbb felhasználó szívesebben kattint az organikus találatokra, ezért bizonyos idő elteltével a szponzorált linkek átkattintásainak száma nem képes versenyezni az organikus találatok forgalmával. Azonban mindenképpen hasznosak az ilyen kampányok. Például segítenek eldönteni, hogy milyen kulcsszavakra érdemes optimalizálni az oldalunkat.

A szponzorált linkek több látogatót hoznak, mint az organikus találatok?

A kép jól szemlélteti az organikus találatok és a szponzorált linkek arányát. A piros szín legtöbbször megtekintett részeket mutatja. Egyértelműen látható, hogy a legtöbbször az első három-négy organikus listaelemre kattintanak a látogatók.

11. Az általunk kiválasztott kulcsszavak sok látogatót hoznak
Rengeteg honlaptulajdonos követi el azt a hibát, hogy összegyűjti a szerinte fontos kulcsszavakat és arra optimalizálja az oldalakat. Sajnos a legtöbb esetben melléfognak. De hogyan is tudhatnánk, hogy mire fog a legtöbb ember keresni? Ennek eldöntésére kiválóan alkalmasak a különböző PPC kampányok (pl.: Google Adwords). Az általunk kiválasztott kulcsszavakat tesztelve tényleg arra optimalizálhatjuk oldalunkat, amire érdemes. Fontos megjegyeznem, hogy itt nem csak az számít, hogy mire keresnek a legtöbben, hanem az is hogy az adott kulcsszóra mekkora a verseny. Nem mindig érdemes a legnehezebb kulcsszóra optimalizálni, mert lehet, hogy rosszabb eredményeket érünk el, mint egy olyannal, amire sokkal kisebb a verseny.

Ha tetszett:
Megosztom

78 hozzászólás érkezett ↓

  • 1 bigyibogyo // 2009. október 30. 00:02

    grat, ezt szepen sikerult osszeszedni

  • 2 Visóczki Kálmán // 2009. október 30. 00:41

    Csatlakozom az előttem szólóhoz!
    Utolsó pont az amibe én is beleestem, de nagyon szépen le van írva a megoldás és a gyakorlatban is működik!

  • 3 HuPont.hu - Honlapkészítés Ingyen // 2009. október 30. 04:38

    Igényes, tartalmas összeállítás!
    Tanulságos lehet mindenki számára!

  • 4 Villányi Balázs // 2009. október 30. 07:32

    Szívemből szóltál Pisti!

    A gond az, hogy roppant nehéz ezekről meggyőzni a weblap gazdákat. Talán mert sok a sarlatán, talán másért. A sarlatánságról: egy barátom elég komoly, dinamikus, árveréseket támogató weblapjának az informatikusa ast sem tudta, hogy mi az a G analytics. Képzelhetitek milyen online marketing tanácsokat adhatott a barátomnak.

    Balázs

  • 5 Kis László // 2009. október 30. 08:34

    Jó a cikk István! Az utolsó ponthoz viszont lenne egy észrevételem.

    Ha a PPC kampányt kulcsszó kutatáshoz használja valaki, akkor már kell lennie egy létező oldalnak. Ekkor gondolkozni a megfelelő kulcsszavakon eső után köpönyeg - szerintem. Ha pedig még nincs, csak tervezi a honlapot, és keresi a megfelelő kulcsszavakat, akkor mire fog mutatni a szponzorált link?

    A másik problémám a PPC kampánnyal, hogy itt is a lista elején kell lenni ahhoz, hogy a valóban lássuk, mennyire jó az a bizonyos kulcsszó. Viszont ez éles versenyben akár súlyos tízezrekbe is kerülhet (mivel az jut előbbre, aki többet fizet a G. kasszájába).
    Kulcsszó tesztelésére vannak olcsóbb, és kifinomultabb módszerek is.

    Azzal pedig egyetértek, hogy a PPC-nek alacsonyabb a hatásfoka, mint az organikus listának. Nekem rettenetesen “reklámszagúak” a szponzorált linkek, és gyanús ha valaki nagyon el akar adni nekem…

  • 6 Kungl István // 2009. október 30. 08:45

    válasz #5

    Weboldal módosítás esetén már van létező oldal, új oldal esetén pedig elég egy ideiglenes főoldalt készíteni, de akár egy már létező domain-t használva egy aldomainen is lehet tesztelni.

    A költségek területenként változnak, de úgy gondolom, ha valaki olyan területet céloz meg, ahol ilyen nagy a verseny, ott az elérhető haszon is ennek megfelelő és egy drágább PPC teszt is kifizetődő lehet.

    Persze van ennél olcsóbb megoldás is, de szerintem ez a legpontosabb.

    KI

  • 7 Ferenc József Szabadi // 2009. október 30. 09:05

    7. A kulcsszó-gazdag tartalom “mindenható” (HAMIS)
    …. Az optimális kulcsszósűrűség 2-10% között van, de ha túlzásba esünk, akkor azért büntetés is járhat.

    Kicsit másként tapasztalom:
    A szerkesztésemben lévő 3 honlapon is egy két ominózus kulcsszó nem érte el a 1,5%-ot sem. A Google levele egyértelmű volt, sokalta ezeknél még azt is(!).
    Eltűntek a honlapok a Netről, de úgy, hogy csak a címsorba beírt jött be, igen keserű pirula , pedig valamennyi tartósan az első oldal felső harmadában tartózkodott már egy éve.
    A napi látogatottság 300-500-ról leesett 36-60-ra. Persze ők a legértékesebbek pillanatnyilag, mert nem Google keresi, már a könyvjelzőből keresnek.

    Tapasztalatom szerint már a 2% is értelmetlenné teszi a böngésző számára a szöveget.
    Azonnal átdolgoztam vagy 300-300 oldalakat, melyiken mennyit.
    Szerencsére az 5. napon már visszakerültem egyel a Google indexébe, de 2 hónap kellet hozzá és rengeteg munka, hogy megint elöl legyen.
    A másik 2 még mindig csak a 2. vagy harmadik oldalon van.

    Más:
    Én nem hirdetek, anélkül is jó a pozíció. Viszont van egy komoly versenytárs, akinek a keresettsége 1/7-e se az enyémnek és mégis váltogatjuk egymást. Az viszont hirdet és hirdet. Számomra az a tanulság, hogy fontos a hirdetés, ha másként nem megy.

  • 8 Kungl István // 2009. október 30. 09:09

    A PPC is fontos, a 10-es pont csak arra utalt, hogy a természetes találati lista több látogatót hoz egy jó helyezéssel. Legtöbbször a kettő együtt a legjobb.

    KI

  • 9 Ferenc József Szabadi // 2009. október 30. 09:35

    6. A magas PageRank érték jó helyezést biztosít (HAMIS)

    Teljesen egyetértek.
    Egyik igen fontos honlapom, mikor még PG értéke sem volt, 3 hét alatt 80., 7 hét alatt a 8-10. és 3 hónap alatt az első 1-6. helyezés között ingadozik, azóta is töretlenül.
    1,5 év alatt ért el 15-20 oldal 2. PG-t, kb. annyi 1. PG-t, a többinek ma sem sincs. Az is igaz, hogy indexelve viszont több, mint 400 oldala van.
    A lap egyes kereső szavainak találati száma 400 000 és 1,2 millió közöttiek (10-12 kereső szóra van ‘kihegyezve’)!.
    Ez kicsit számomra azt tükrözi, hogy legalább is az én honlapjaimra nézve, hogy a PageRange helyezésnek nincs jelentősége.

  • 10 Vigh Előd // 2009. október 30. 09:48

    Nagyon tetszett ez a bejegyzés, sőt a kommentek is. Első alkalommal fordult elő velem, hogy az összes kommentet is elolvastam, mielőtt én is hozzászóltam volna. Nagyon érdekelne az egyes pontok gyakorlatias kidolgozásáról szóló bejegyzés is.

  • 11 Kis László // 2009. október 30. 10:07

    #6
    Módosítás esetén valóban van már egy honlap, de ez az “eső után köpönyeg” eset. Nem szerencsés, de biztos sokan belefutottunk már…

    Ami pedig a költségeket illeti, egyszer a G. felajánlott egy 15 000Ft-os kupont, amit PPC-re fordíthatunk. Kipróbáltuk, ott voltunk a szponzorált linkek között, jöttek is a kattintások, de megrendelő onnan nem volt, csak a természetes rákeresések közül (ez nem feltételezés, megkérdeztük, hogyan találtak meg). Külön landing page-et is készítettünk, ahogy a nagy könyvben meg van írva…
    Tapasztalatunk, hogy - a mi profilunkban legalábbis - ez pénzkidobás volt. De legalább első kézből lett információnk erről. Az más kérdés, hogy nem “ingyen”, vagy “olcsón” kínáljuk a szolgáltatásunkat. Ott lehet, hogy ez eredményesebb.

    Kicsit más, de ide tartozik:
    Egy tartalmas, sok értékes információt tartalmazó honlap, ami az adott témát teljes terjedelmében taglalja, általában jó pozíciót ér el az organikus listán. Ekkor értelmetlen dolog ugyanarra a szóra PPC-t venni. Ennek ellentéte pedig az, hogy a szponzorált linkek legtöbbször olyan oldalakra vezetnek, amelyeknek csak “Vegyél, vegyél, vegyél!” üzenete van. A kérdés, hogy kinek melyik honlap (vállalkozás) lesz a hiteles? :-)

  • 12 Darvas Gábor // 2009. október 30. 10:14

    Üdv!
    A 10. pontnál azért korrektebb lett volna olyan hőtérképet betenni, ahol a természetes találatok fölött is szerepelnek szponzorált linkek. Amúgy tartalmilag maximálisan egyetértek a 10. ponttal, nem a valóságtartalmát kérdőjelezem meg. De esetleg mások (talán jogos) fenntartással kezelhetik :) Amúgy természetesen köszönjük az írást! Azért itthon -saját tapasztalataim szerint- a természetes találatokat a fölöttük lévő szponzorált linkektől sokan nem is külnböztetik meg (észre sem veszik a kiemelést, de ha mégis, nem érdekli őket). más kérdés, hogy aki nem látja a különbséget, az nem biztos, hogy a legértékesebb látogató lesz… :)

  • 13 Kis László // 2009. október 30. 10:26

    #12
    “aki nem látja a különbséget, az nem biztos, hogy a legértékesebb látogató lesz…” Ez a mondat nagyon tetszik! Valami ilyesmit akartam írni az előbb, csak nem sikerült ilyen szofisztikáltan megfogalmaznom ezt a gondolatot :-)

  • 14 karcsi // 2009. október 30. 10:27

    A description és title kitöltés nem ér semmit. Ismerek olyan oldalakat, ahol ez nincs kitöltve, mégis előre kerül.

    Egy valami kimaradt a felsorolásból.

    A megfelelő domain név kiválasztása! Talán a legjobban ezt értékeli a google. Ha kevés a tartalom ezzel nagyon előre lehet jönni, sajnos…

  • 15 Ferenc József Szabadi // 2009. október 30. 10:36

    karcsi // 2009. október 30. 10:27 > 14

    Nekem igen más a tapasztalatom a vonatkozásában. A G. irányelvek is hangsúlyozzák.
    A látogató ezzel szembesül, az első infót innen kapja, tehát ezért fontos.
    Nem a folyamatos “fülbemászó” szöveg, sokkal inkább a címszavak sorozata az ami talán fontos a “title” megfogalmazásában.
    Több honlapon is, az első oldalas eredményeim számomra részben ezt sugalják.
    Igen, domain név sokat jelent, a Google is írja.

  • 16 Ferenc József Szabadi // 2009. október 30. 10:40

    karcsi // 2009. október 30. 10:27 > 14

    Nekem igen más a tapasztalatom a - title - vonatkozásában.

    Helyesen ez az első mondat. Valahogy kihagyta az előbbi bejegyzésből a “hozzászólás”.
    (sby. f. j.)

  • 17 karcsi // 2009. október 30. 10:49

    Én már olyan oldallal is találkoztam, hogy a keresett szót, egyszer szerepelt az oldalon, és még csak nem is azzal foglalkozott a cég, mégis a 9 helyen hozta a google, pedig mögötte voltak sokkal relevánsabb találatok. Jelenleg is csak egy pdf tartalmazza a kulcsszavakat.

  • 18 Darvas Gábor // 2009. október 30. 10:55

    Karcsi!
    A descriptionnak akkor van hatalmas szerepe, mikor bekerülsz a természetes találati listába, és 9 másik (és tudomisén hány fizetett) hirdetés mellett kell “meggyőznöd” a látogatót, hogy a Te oldaladon fogja megtalálni, amit keres! Ha nem töltöd ki, akkor ugye azt a szöveget fogja idepakolni, amivel kezdődik az oldalad. Ez van, hogy nem a legidálisabb, mert esetleg egy teljesen jelentéktelen felvezető mondatot fognak itt olvasni.

  • 19 karcsi // 2009. október 30. 11:14

    Tudom ezzel én is tisztában vagyok, és ezt mindig átgondoltan töltöm ki. Pl. Egy szép kerek egész mondat legyen és releváns is legyen az oldallal.

    A google viszont, nem így gondolja, de még csak az újabb kereső motorja se… Szerintem még mindig lenne mit finomítani rajta.

    Én ezért is nem ragadok le , csak a googlenál, ha keresek valamit.

  • 20 HuPont.hu - Honlapkészítés Ingyen // 2009. október 30. 12:37

    Ma reggelre megérkezett a Google PageRank frissítés is!

    :D

  • 21 Zage Zage // 2009. október 30. 13:11

    Köszi, ez ismét hasznos írás volt! Grat!

  • 22 Kis László // 2009. október 30. 18:38

    http://www.funpic.hu/files/pics/00035/00035339.jpg

    bocs:-)

  • 23 Cseh Balázs // 2009. október 30. 19:45

    Szívesen felraknám a http://b2bonline.blog.hu oldalra az összefoglalót változatlan formában, hivatkozva erre az oldalra. Nagyon bejött, gratula!

    B.

  • 24 Új építésű ingatlan adatbázis // 2009. október 30. 20:08

    5) Az új oldalak nem kerülnek azonnal jó pozícióba (IGAZ)

    Azt lehet tudni, hogy meddig mondható egy oldal újnak ?
    Illetve, hogy a domain kora vagy inkább a rajta található tartalom életkora meghatározó? c; mindkettő

  • 25 László // 2009. október 31. 07:08

    A honlap szerkesztés és a vele kapcsolatos hozzászólásokból,azt lehet lekövetkeztetni,hogy nagy a verseny.De föleg a hangsújt többen a pénzre fektették. Szerintem,mindenki megköszönheti,azt a lehetöséget,hogy ingyen szerkezthet weboldalt.A weboldalak”átszerkasztése”
    töbnyire “muszályból” történik.Nincs mindenkinek lehetösége,nagyteljesítményü számítógépet venni. Speciál Engem a helyezés nem igazán érdekel.Fontosabb a lehetöség
    és föleg az ingyenesség,amit ezúton is megköszönök 65.fö
    nevében is.

  • 26 Nagy Péter // 2009. október 31. 10:37

    A megoldás a problémára : Market Samurai. Persze nem árt ha tudsz angolul.30 napig kipróbálhatod, ha jelentkezel a az ingyenes 30DC-re. Ha csak a videókat megnézet többet fogsz megtudni, mint itt bárkitől Magyarországon. A spanyolviaszt már rég feltalálták!
    Üdv: Nagy Péter

  • 27 BaluKapitány // 2009. október 31. 11:12

    @László: az ingyen honlap valóban nagyszerű dolog, de lassan eljutunk odáig, hogy már egy civil szervezet sem engedheti meg magának azt a színvonalat, hogy ingyen tárhelyen legyen a honlapja tele reklámokkal.
    Tökéletes megoldás hobbi oldalaknak, személyes blogoknak és más hasonlóknak, de amint valami komoly célt is el akar érni valaki, úgy vélem jobb az egész honlapkészítést szakemberekre bízni. És máris a linképítés és keresőoptimalizálást is rá lehet bízni olyanokra, akik ebben a legjobbak - pl Istvánra.

  • 28 István Marsalkó // 2009. október 31. 15:00

    Kedves István!

    Gratulálok a cikkedhez, nagyon hasznos volt. Szeretném az engedélyedet kérni arra, hogy változatlan formában feltegyem a honlapunkra http://www.oscommerce-extra.hu .

    Üdvözlettel
    István

  • 29 karcsi // 2009. október 31. 15:51

    Miért kérdezitek meg, hogy feltehetitek e változatlan formában? Tudtommal duplikálásnak számít, és bünteti a google, nem hiszem, hogy szeretne vissza esni a keresőben…

  • 30 István Marsalkó // 2009. október 31. 16:22

    Nem hiszem, hogy duplikálásnak számít, hiszen 2 teljesen különböző tartalmú és tulajdonosú honlapról van szó. Szerintem, de az István majd eldönti, hogy engedi vagy nem. Ha megnézed az én oldalam akkor mrglátod a különbséget.

    Üdv.
    István

  • 31 Iváncsó Zsolt // 2009. november 01. 22:14

    Köszönöm én is a sok jó tanácsot, és az infót. Nagyon hasznosak. Egy dologról sajnos nem esik szó egyetlen fórumon sem amiket olvastam. Hiába optimalizáljuk az oldalunkat, hiába kerülünk a keresők első oldalára, sőt az első 5 helyezett közé, ha az a tevékenység, amit végzünk, nem a legkeresettebb a kis magyar piacon. Főleg ha még a verseny is nagy. A szakmámban előforduló kulcsszavak, (a kulcsszóvizsgálók alapján) havi szinten csak 8-10 ezer keresést hoznak. Ebből kell megfogni akit lehet. De ebből nem lessz havi több ezres látogatottsága egy-egy oldalnak. Tehát nagyon fontos dolog maga a termék is. értem ez alatt, hogy tömeg cikk, vagy egyedi termék. Ezt nem nagyon hangoztatja senki sehol.

  • 32 László // 2009. november 02. 07:08

    Kedves: BaluKapitány! A “reklám”és a tályékoztatás(az információk továbbítása) között nagy különbség van !

  • 33 Bosnyák Gábor // 2009. november 02. 09:48

    Kedves István!

    Erről mi a véleményed?

    http://www.internetkonyv.hu/index.php?lap=kereso&listaz=1&szakma_id=364&orvos_szakterulet=%C3%89p%C3%ADt%C5%91anyag%20kereskedelem

    Azt hiszem ekkora szélhámossággal ritkán lehet találkozni.

    Én vállalom, nem 100%-os garanciával, hanem 100-szorosát fizetem vissza a megbízási díjnak, ha nem teljesül a garantált első hely az alábbiakra:

    “Építőanyag kereskedés piros zokniban”…Az elvárás csak annyi, hogy bekerüljön a megbízó weblapjának a szövegébe.

    Hányan dőlnek még be ezeknek az ígéreteknek?

    Kérdés:

    Régóta nem elérhető a helyezésvizsgáló. Ok?

  • 34 Startpage UK // 2009. november 03. 11:33

    5) Az új oldalak nem kerülnek azonnal jó pozícióba (IGAZ)

    Mit értünk azonnal alatt? Mert a Sandbox-effektus 1 éves időtartamáról szóló híreket párszor már sikerült megcáfolnia a Google-nak.
    Volt néhány kisebb honlapom (ilyen pl. a http://inyencbufe.hu), amely alig 2 hónap alatt az első helyre került több kulcsszó (nem piros zoknis! :)) alapján is.
    Most pedig jónéhány, alig pár hónapos lapot illetett helyből PR2-vel a Google, pedig nem is voltak még SEO-zva, illetve meghirdetve backlinkelés végett…

  • 35 Kis László // 2009. november 04. 09:11

    A Sandbox-szal, és általában a Google pozíciókkal a helyzet az, hogy egy új honlap indulásánál hatalmas előny, ha egy olyan oldalról (is) mutat rá link, amit a robotok sűrűn, akár naponta látogatnak. Sok olyan weboldalt készítünk, amit - különféle okokból - nem teszünk fel a referencia menüpontunkba (Például azért, mert az ügyfél webszövegírási és/vagy dizájn elképzelései nem érték el az általunk még vállalható szintet). Ezek az oldalak nagyságrendileg később indexelődnek, illetve az “elsőoldalas” pozíciók is sokkal később jelentkeznek. Itt határozottan érzékelhető a Sandbox.
    Ellenben azok a honlapok, amikre valamilyen okból büszkék vagyunk, és elhelyezzük a referenciáink között, néhány nap alatt indexelődnek, és hamarabb kerülnek a top10-be.

    Ebből következően komoly (anyagi) értékkel is bír az, ha az oldalunkról link mutat egy másik weboldalra. Ezt a lehetőséget csak kiemelt ügyfeleinknek biztosítjuk, és mindenféle link-cserés ajánlatot kategorikusan elutasítunk. Ezt egyébként mindenkinek melegen ajánlom!

    Tehát ahhoz, hogy a keresőkben jól szereplő weboldalakat készíthessen az ember, első körben a saját honlapját kell min. PR4-re feltornászni, magas látogatottsággal, ahonnan majd ügyfelei oldalára tud hivatkozni.
    Ehhez elég sok időt kell a gép előtt eltölteni, de megéri! :-)

  • 36 Mayer Attila // 2009. november 05. 19:23

    Én ehhez annyit tennék hozzá, hogy az egyik weboldalunk, amit egy hete nem is indexelt még a google, 3-4 napja PR4-gyel fut.

  • 37 Puho Ferenc // 2009. november 07. 11:23

    Tud valaki segiteni? Vajon milyen piszkos módszereket vetettek be ellenem? Egyik mnap első vagyok, a másik nap el se vagyok indexelve. Részletek itt:
    http://szatmarnemetipiac.blogolj.net/2009/11/merenylet-a-szatmarnemeti-piac-ellen/

  • 38 Kis László // 2009. november 08. 08:56

    #37
    Üdv Ferenc! Nálam az első helyen vagy a Szatmárnémeti Piac kifejezésre. Lehet, hogy csak Google dance-ről van szó.

    Egy tanács: azt a szöveget, amit a meta tag-ek közé “csak úgy” beírtál, inkább a title tag-be írjad! Gondolom ez is volt a szándékod.

  • 39 Kungl István // 2009. november 08. 10:17

    #38

    Így van, már nálam is, de korábban valóban a főoldal nem volt sehol. Lehet Google dance, vagy indexelési hiba. A lényeg, hogy most már jó, viszont a meta adatok közül a valóban el kell távolítani a helytelenül beszúrt szövegket.

    KI

  • 40 Puho Ferenc // 2009. november 08. 14:47

    Valóban helyrejöttem a szatmárnémeti piac kifejezésre, de a szatmárnémeti kifejezés lenne a lényeg. Melyek ezek a meta adatok, amelyeket csak úgy beszúrtam?

  • 41 Kis László // 2009. november 08. 17:42

    #40
    Ha a honlapot nézed, akkor a képernyő bal felső sarkában, a csíkozott háttéren látható egy mondat: “Szatmárnémeti gazdaságának hétköznapjai Szatmárnémeti legnagyobb apróhirdető honlapja”. A kódnézetben pedig a 26. illetve a 35. sorban, vagyis a head-ben találod. Bemásolom az ominózus kódrészletet:
    ———————————————————

    <!– All in One SEO Pack 1.6.7 by Michael Torbert of Semper Fi Web Designob_start_detected [-1,-1] –>

    Szatmárnémeti gazdaságának hétköznapjai

    <!– !– /all in one seo pack –>

    <!– !– platinum seo pack 1.3.1 –>

    Szatmárnémeti legnagyobb apróhirdető honlapja

    ———————————————————

    A WordPress alapból nem csinál(hat) ilyet. Aki testre szabta neked ezt a sablont, az ki is tudja majd javítani, nem lehet nagy probléma.

  • 42 Kis László // 2009. november 08. 17:45

    No, a kódokról ennyit… nem jelent meg amit bekopiztam, csak az a szöveg, aminek nem kellene ott lennie :-) Marad a forrás megtekintése…

  • 43 Kungl István // 2009. november 08. 17:49

    beállítottam, hogy megjelenjen.

    KI

  • 44 Kis László // 2009. november 08. 18:22

    Most két sorral több látszik - ezek kommentek között vannak a kódban -, de ez még nem minden. Megpróbálom ugyan azt idemásolni, mint előbb… most már inkább csak kíváncsiságból, hogy megjelenik-e.

    Szatmárnémeti gazdaságának hétköznapjai

    Szatmárnémeti legnagyobb apróhirdető honlapja

  • 45 Kis László // 2009. november 08. 18:25

    Megint semmi :-(
    De nem adom ám fel!
    http://www.sikermarketing.hu/szatmarnemeti.gif

  • 46 Kis László // 2009. november 08. 18:30

    Kedves Ferenc! A két festői szépségű piros nyíl mutatja az oda nem illő szöveget. Saját kezűleg rajzoltam :-)

    István! Azt hiszem, a maximumot hozzuk ennek a problémának a megoldásában:)))

  • 47 Kungl István // 2009. november 08. 18:40

    a kép a tuti! :)

  • 48 Kis László // 2009. november 08. 18:41

    Ahányszor ránézek ennek a honlapnak a forrására, mindig találok valami “érdekeset”. Mi az a szöveg a description-ben????

  • 49 fapapucs // 2009. november 23. 15:37

    Szia István!
    Weboldalam sajnos eltűnt a google kereső süllyesztőjében, pedig az általam kiválasztott kulcsszavakra az első 5 ben-volt.
    Egy weboldalkészítő szakember azt mondta ha én ajánlok be egy linket a link katalógusba pl lap.hu oldalak akkor büntetésben részesül az oldalam a google keresőben.
    Véleménye szerint csak akkor nem kapunk büntetést ha a link katalógus gazdája talál rá az oldalamra és veszi fel a linket.
    Szerintem ez egy ökörség de azért szívesen kapnék erre egy konkrét választ.

    Üdv!

  • 50 PTBT // 2009. november 24. 18:44

    Ha a könyved is ilyen tömör, s jó, lehet megveszem. Grat a 11 ponthoz.

  • 51 Kungl István // 2009. november 25. 08:46

    válasz #49

    Ha ez így lenne, akkor bárki “kitolhatna” a konkurenciájával úgy, hogy katalógusokba regisztrálja a konkurens weboldalt.

    Szóval természetesen nem igaz a webmester állítása.

    KI

  • 52 Barcza Gino // 2009. november 26. 16:49

    Kedves István !
    A bing működéséről mit lehet tudni ? Egy darabig meg se találta az oldalamat . Van egy lehetőség a webhely bejelentésre , éltem is vele . 9 helyre rakta az oldalt az árnyékolástechnika szóra .

  • 53 Kis László // 2009. november 27. 08:13

    #52
    Kedves Gino!
    Hamarosan a “There are no translations available” mondatra sem leszel rossz pozícióban :-)

  • 54 Endrédi Lajos // 2009. december 06. 11:32

    Sziaszok!

    Egy kis segítséget szeretnék kérni a honlapomat tekintve http://www.endepszer.hu . A seo eszközökkel sikerült javítanom a meta tag-eken, de sajnos a title tag relevenciáját nem tudtam 86 % fölé vinni. Érdemes ezen dolgozni még, vagy a kereső optimalizálás szempontjából ez már megfelelő? A többi tag-nél kiírja, hogy túl hosszú a leírás, ez mennyire okoz gondot?

    Köszönöm előre is! Nagyon jó a honlap, rengeteget segített eddig is!!!

    Üdv.:E.L

  • 55 Tóth Ferenc // 2009. december 14. 18:08

    Tisztelt István!

    Én is végigcsináltam az ingyenes tanfolyamot és nagyon hasznosnak tartom. Az elmúlt pár hétben ugyanis egyik ismerősömnek csinálni kellett egy weboldalt, amit megpróbáltam optimalizáltan elkészíteni és jelenleg úgy néz ki, hogy az áruszállítás szóra kb 60-70. helyen van, ami szerintem nem is rossz. Szerintem ez viszont még javulhat, mivel a linkek egyellőre nem túl keresőbarát módon vannak megoldva, valamint egyellőre a kulcsszavak is ugyanazok mindegyik oldalon, szóval ezeket a hibákat kijavítva talán még előrébb is csúszhatok :)

    Valamint lenne egy kérdésem: Az mennyire probléma, ha maga az oldal menüje képeket tartalmaz, viszont minden egyes menüponthoz megvan a megfelelő alt és title tag? Ha jól sejtem, akkor a google így már elfogadja.

    Tisztelettel: Tóth Ferenc

  • 56 Haas József // 2009. december 21. 09:59

    Fapapucs - 49-s bejegyzése kisértetiesen az én oldalamra is igaz. Az első háromban voltam elég hosszú ideje a kívánt kulcsszó kombinációra, most pedig a 391.-k vagyok. A második kulcsszókombinációmra is jelentősen hátrébb kerültem.
    Semmit nem változtattam az oldalon és korábban sem volt semmi ‘hamis’ dolog az oldalon. Van esetleg valakinek valamilyen ötlete?

  • 57 Kungl István // 2009. december 23. 00:01

    válasz #55.

    Kedves Ferenc!

    A szöveges hivatkozások a legértékesebbek. A képes menüpontokon lehet javítani persze az alt és title tagokkal, de ez mellett én a láblécből mindenképp hivatkoznám az oldalakat szövegesen is.

    KI

  • 58 Szabó Krisztián // 2010. január 25. 19:34

    Kedves Kungl István!

    Először is gratulálni szeretnék a Keresőoptimalizálás
    lépésről lépésre c. könyvéhez. Egyetlen egy kérdésem lenne a ami számomra nem derült ki egyenlőre, linknépszerűsítésnél katalógusokban úgyan azzal a címmel, leírással, és kulcsszavakkal érdemes e hivatkozni, regisztrálni vagy az is duplikációnak számit? Mi lebegjen a szemünk előtt mikor regisztrálunk?

    Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!

  • 59 Zolee // 2010. január 26. 12:27

    T. Krisztián

    K. István mostanában ritkán jelenik meg, sajnos.
    Igaz, hogy nem K. István vagyok, de a Seo nagyrészét tőle tanultam én is. Nem akarok beleszólni, de az én véleményem a következő:
    Nem akarok más lapokat reklámozni ahol szedegettem még a morzsákat, de a SEO közben megtanultam, hogy a katalogusok sem egyformák, vannak SEO barát és nem SEO barát katalogusok - azaz nem direkt backlink van a reklámozott oldalra-, Szerintem nem célszerű azonos kulcsszavakat használni - kb 15-20 relevans kulcsszó az ami a profiljába vágna, nem beszélve arról, hogy “Long Tail” (ezt is itt tanultam) kulcsszavak is szóba jöhetnek. Mivel terméket akar reklámozni eladni, szvsz kevés a katalogus rendszer, hasonló (sőt… azonos profil) honlapot is kezelek, az apróhírdetés, tematikus katalogus oldal sokkal több lehetőséget rejtenek.
    Ha a cél csak PR és google top10 (vagy 30) kerülés akkor linkkatalogus.
    A wordpress a létező legjobb ingyenes megoldás amivel készült a site ez a legjobban optimalizálható CMS és fel van töltve a All in one SEO pack is.

  • 60 Szabó Krisztián // 2010. január 26. 13:14

    Kedves Zolee!

    Nagyon köszönöm válaszodat, megpróbálom laikus milétemmel felfogni és alkalmazni. Kedves István könyvében mellékletként van egy jópár katalógus amit szeretettel használok.

    Köszönöm mégegyszer!

  • 61 Zolee // 2010. január 26. 14:11

    Krisztián

    pedig egyszerű, hírdetés, hírdetés, hírdetés ha eladni akarunk. Ezek ugyan olyan olyan jó backlinket adnak (én csak olyan regisztrálok hirdetést, ahol lehetőség van url, megjelenítésre). Sőt ezek néha jobbak mint a linkkatalogosuk, linkfarmok. A google bővitményben van a személyes keresés testre szabás, ahol meg lehet nézni, hogy mely szavak mikor mit találtak. Ha csak az ablakacsere-t veszem, akkor a top50-ben csak hírdetési oldalak szerepelnek, ezek a leglátogatottabbak ebben a témakörben. Az általam készített oldalak találati arányának 50-55 %-a hírdetésekből illetve tematikus katalogusból (lap.hu) érkezik, a visszafordulási arány is ezeknél a legkisebb. Mig keresőből érkezőknél közel 65-70%-os a visszafordulási arány. Nem azt mondom, hogy haszontalan a linkkatalogus, mert én is regisztrálok bennük, de a látogatottságot, a termék eladást ezek nem fogják növelni.

  • 62 Kungl István // 2010. január 27. 20:39

    válasz #58

    Kedves Krisztián!

    Érdemes több releváns szöveget is létrehozni és változatosan linkelni. Ez így sokkal természetesebb, mintha ugyanazzal a kifejezéssel mutatna 100 link az oldalra, és sokkal hatásosabb is a helyezésekre nézve.

    KI

  • 63 Vass Mate // 2010. február 12. 14:26

    Sziasztok!
    Nekem is sokat segített ez az összeállítás. Már nagyon sokat dolgoztunk optimalizáláson (2 laikus személy), az általunk legfontosabbnak tartott kereső kifejezésre már egyszer (2 hülye nekilát, mit sem ért hozzá) sikerült elérnünk a 3-4. helyet, de most már csak 10-11. Sok csiszolni való van még. Olyan embert keresünk (már sokba belefutottunk, aki azt mondta, hogy ennyi és ennyi 100e Ft és tuti lesz, nah ebből van elég), aki tanácsokat tudna nekünk adni, természetesen nem ingyen és nem is azt várjuk, hogy csinálja, meg, hanem ötletet és véleményt, azaz tanácsadást. Tudtok segíteni?

  • 64 Zolee // 2010. február 12. 15:22

    Tisztelt Vass Mate

    szerintem nagyon sokan mi is laikusan álltunk neki az optimalizálásnak, István on-line tanfolyama és a blog bejegyzései nagyon nagyon sok segítséget nyújtanak ebben a témakörben. Az hogy egy cég vállalja x100K HUF-ért az optimalizálást az reális, ha mérhető az ebből származó anyagi előny is. Kisebb 1-2 fős vállalkozások nem nagyon tudják megfizetni, illetve kitermelni (EVA-sok) a bevételükből az ebből adódó többlet költséget.
    Nem ismert a profil, a kulcsszó. Én szoktam nézni a tárhely szerveroldali awstats statisztikát, hogy a találatok honnan, mely oldalakra érkeznek, és mely kereső szavakra, illetve a webmestertools-t, használom és megpróbálom megállapítani, hogy a konkurencia, milyen szavakra optimalizálta az oldalát, milyen backlinkjei vannak. Megfigyeltem, ha egy oldal állandóan frissül, de a lényegi rész marad amire van optimalizálva, akkor a google meghálálja. Ha 1-2 hónapig nem foglalkozom vele, akkor elkezdi visszasorolni. Folyamatos karbantartást igényel. Sok helyen olvastam, hogy attól a cégtől aki a tutit igéri az felejtős, mert tuti dolog nincs. Nagyon szeszélyes tud lenni a google néha.
    Nálam is vannak olyan kereső szavak amire hozza a top10-et, de a lényeges a nagytalálati számos kulcsószó esetén 20-25 néha 30 hely marad a közel 1,8M találati számból.
    Ha kiemelt kereső szóra hozza 10. helyet és ez a kulcsszó valóban nagy találati számot hoz a keresőben (40-50.000) akkor szerintem nem kéne aggódni.

  • 65 Korfanti Gábor // 2010. február 21. 23:50

    Üdv mindenkinek!

    Az oldalammal kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni tőletek. Milyen hibák vannak,amiket javítsak ki? Bármilyen észrevételnek örülők. A helyezésekkel nincs problémám,de az ember mindig többet és többet szeretne. Segítségeteket előre is köszönöm. Gábor

  • 66 Zolee // 2010. február 23. 20:15

    Megfigyeltem a régi bejegyzésekhez ritkán néznek vissza, én is csak magamnak szoktam optimalizálgatni.

    Én az alábbi hibákat találtam:
    hosszú a title, sok a keresőszó, a képeknek olyan nevet adnék ami jellemző az oldalra és hajazna a keresőszavakra, a képeknél az Alt tagot kitölteném, szintén az oldalra relavans kereső szavakkal.

    Megnéztem a kertgondozásra január hónapban 380-an kerestek rá, a kertépítésre 9600-an. Meggondolandó lenne. Én létrehoznék egy kertépítési könyvtárat és abban egy kertépítési oldalt, és ez az oldalt optimalizálnám a kertépítés szóra.

    Én is csak amatőr vagyok ebben a témában.

  • 67 Korfanti Gábor // 2010. február 27. 18:39

    Kedeves Zolee !

    Köszönöm a segítséged ,jókat írtál megpróbálom véghez is vinni. Sajnos a programmal még barátkozom nem mindig tudom ,melyik milyen funkció. A kertépítési oldal nagyon jó ötlet,igazából a kertgondozás a fő profilunk, de szoktunk építeni is. A látogatottság szempontjából is megéri.Még egyszer köszi az infókat. üdv Gábor

  • 68 bugsyonic // 2010. április 07. 11:30

    Kedves István!

    Érdekes dologra bukkantam. Egy bizonyos kulcsszóra megjelent egy oldal a google keresőben első helyen, úgy, hogy a keresőoptimalizálás “szabályaiból” szinte semmi sincs az oldalon (már ami az én tudásomat illeti keresőoptimalizálás terén). Lehet, hogy csak én néztem el, de szerintem érdemes lenne megvizsálni. Lehet, hogy tudnak valamit, amit mi nem :) Szívesen elküldöm Önnek emailben az oldal címét.

  • 69 Víztisztító berendezés webáruház // 2010. május 10. 13:17

    Mi a véleményetek arról a seo mítoszról, hogy a .com .net .info stb. domainek kevésbé jók, mint a .hu domain?

  • 70 Angol használtruha // 2010. július 01. 15:19

    Én csak annyit fűznék hozzá, hogy saját tapasztalat, pontosan 3x annyian nézik az oldalam naponta mióta bekerült a top 3-ba. Úgyhogy ha van sok energia és kitartás mindenkinek azt javaslom, juttassa oda az oldalát mert ott az igazi.

  • 71 Használtruha nagyker // 2010. július 01. 15:19

    Ja ami lemaradt használtruha szóra.

  • 72 Kerti Gábor // 2010. július 09. 08:24

    A 10.-ik ponttal csak részben értek egyet! Megnéznék egy olyan hőtérképet, amelynél a szponzorált linkek a keresések elejére van téve!

  • 73 Keresőoptimalizálás // 2010. július 12. 21:16

    Egy szponzorált link sem rossz, de a találati listán jó helyen szerepelni az fogja a biztos vevőt hozni.

  • 74 Vida Ferenc // 2011. november 29. 19:20

    2 évembe került, hogy a lakásfelújítás szóra elérjem a 4.helyet. Borzasztó sok munkával járt. Igaz erre a szóra van Nagyjából 2 340 000 találat.

    Szerintem én is tudok már segíteni az optimalizálásban, aki kéri. Természetesen ingyen. Csak konkurencia ne legyen erre a szóra. Szívesen cserélnék linket, bannert. Oldalad legyen PR 3mas.

    http://www.lakasfelujitas1.hu

  • 75 Kovács Kálmán // 2012. január 01. 22:49

    Hello mindenki!
    Nagy erdeklodessel olvasom az itt leirtakat, mint a bejegyzest mint a hozzaszolasokat. Ugy latom mindenkinel nagyabol maskepp mukodik. Az en dominnevem tobb mint tiz eves, aposom mondta annak idejen, hogy csinaljunk egy honlapot. Fuvarozassal foglalkozom es mivel allando megrendeloknek dolgoztam ezert nem is torodtem vele, a chellonal volt ingyenes tarhelyen ez a htm alapu semennyire sem seozott honlap volt a kutya nem keresett. Aztan par eve egy kollega mondta, hogy o nagyabol csak a netrol dolgozik. Ekkor atraktam a honlapot egy fizetos tarhelyre es csodak csodaja meg mindig 0 seoval elkezdtek jonni a melok par honap utan utana neztem, hogy hol allok, kiderult, hogy az elso oldalon vagyok a kulcsszavaktol fuggoen a masodik talalat es a masodik oldal elso talata kozott. A melok meg csorogtak kozben havi egy-ketto. Aztan valaki eloallt ezzel a seo dologgal es elkezdtem foglalkozni a vele, meta tagok, stb a tartalom viszont nem valtozott de nemi javulas bekovetkezett. Ekkor kaptam a guglitol egy ajandek hirdetesi lehetoseget,ekkor elkezdtek dolni a megkeresesek mivel az elso lettem. Azota csinaltam egy joomlas honlapot elsosorban a megrendelok szempontjai alapjan (mivel mindig megkerdeztem a honlaprol megkeresoket mit utottek be, mi a velemenyuk es odafigyeltem a kerdeseikre is ebbol okulva a hianyossagok teren) de a seo dolgokat is maximalisan szem elott tartva. Az uj lapom erdekes modon ugyanazokra a kulcsszavakra ugyan ott van ahol a regi, de a tartalom valtozas miatt azokra a kulcsszavakra amire annak idejen meg sem jelentem most ott vagyok az elso oldalon.
    Ezt a tortenetet azert irtam le, hogy alatamasszam a tapasztalataimat. Tehat szerintem a regi domainnev a ledfontossabb Az erdeklodo maximum a harmadik talalatig megy el, de ha mar az elsonel megtalalta a neki megfelelo aron a szolgaltatast mar nem megy tovabb. a honlap kinezete informacioi kb 20% ban erdekli oket altalaban csak a telefonszam vagy az ar megtalalasa osztonzi. Ezt azert mondom mert 80%-a aki felhiv olyanokat kerdez ami egyertelmuen le van irva sot fenykeppel ala van tamasztva, ket pelda: a hirdetesi szovegemben sot minden oldalon fel van tuntetve vilagosan, hogy az altalunk szallitott anyagokat onmagaban nem forgalmazzuk kizarolag szallitassal. Megis csorog a telefon, hogy ott koroz a lakotelepen es nem talalja a sodert. Csinaltunk arkalkulatort, sarga post it cedulan ott figyel hogy menjen a lap aljara kattintson es megtudja az arakat, megis amikor megkerdezem, hogy latta-e a valasz nem lattam. A kollegam honlapja egy nagy rakas kulcsszogyujtemeny atlathatatlan zagyvasag az egesz oldala megis gyakorlatilag barmit beirsz ami a szakmankra vonatkozik ot dobja ki az elso talalatnak vannak kulcsszavak ahol o az elso ot talalat es jon neki a munka mert a tel szama azert lathato. Na peldaul az o honlapjara a seo szabalyok alapjan guglinak mar tiz ev letoltendot kellett volna adnia ennyit a kulcsszohalmozas hatranyairol. A metaban az en cimsorom es a kulcsszavaim is igen hosszura vannak nyujtva, megis amikor sokak tanacsara visszavettem beloluk visszabb is estem miatta, de visszairasuk utan visszaallt a rend. Fontos szerintem a helyesiras ha peldaul egy szot ket fele keppen le lehet irni a kulcsszavak kozt mindket format fel kell tuntetni pl: tragyasfold, tragyas fold, ha az egyiket beirom a harmadik talalat voltam a masik nem volt beirva igy csak az otodik oldalon voltam, a felvetele utan a masodik oldalra kerultem. Termeszetesen ezek amiket a latogatokrol irtam nyilvan mas-mas teruleten eltero. Viszont van egy nagy problemam, ha valaki tudna segiteni miert nem latja a G a kepeimet irja mar meg legyen szives, es kivancsi lennek a velemenyekre a honlapomrol akar privatba is mivel tobb szem…….
    http://www.kovicsfuvar.hu
    Bocsanat a terjedelemert! KK :-)

  • 76 Monori Tamás // 2013. május 23. 18:55

    Én úgy tapasztalom,hogy amelyik weblapom elsőként van beállítva egy tárhelyre az jobb eredményt ér el a google-ben mint amelyik másod,vagy harmad weblapként szerepel a tárhelyen.

    Van SEO szempontból jelentősége,hogy hány weblapom van a webtárhelyen?

    köszönettel

    Monori Tamás
    http://www.no1energiatanusitvany.hu

  • 77 Szabó Sándor // 2017. március 07. 14:58

    Hát ez egy nagyon érdekes cikk volt. Igyekszem belőle tanulni, mert nekem is van egy redőny szereléssel foglalkozó weboldalam (http://redony-szereles.org), melyet igyekszem jól elkészíteni.

    Köszönöm a segítséget.

  • 78 Sagi Maria // 2017. szeptember 27. 23:53

    Nagyon jó volt a cikk, köszönöm.

Hozzászólás

(Kerüljük a kulcsszavakat a névben)
* Kötelező mező. Az e-mail cím nem jelenik meg a blogon.