Elindult az új Google felület: megújult arculat, új funkciók, a találati lista sorrendje maradt

2010. május 07. · 49 hozzászólás

Kategóriák: Google · Érdekességek

Mától megújult felülettel érhető el a Google kereső. Néhány új funkcióval is kiegészült, de szembetűnő változás inkább csak a design és a rendszer által generált kódban figyelhető meg. Egyelőre sorrendezési szisztéma változtatást nem észleltünk a találati listákon.

Tehát mik az újítások?

A leginkább szembetűnő az, hogy a bal oldalon megjelent egy honlap menühöz hasonló navigációs panel. Ennek segítségével a találati lista szűrhető bizonyos szempontok szerint. Hasonló navigációs panel eddig is elérhető volt csak alapértelmezésben nem volt “lenyitva” a találati lista mellett, tehát tulajdonképpen az újítás nem a funkciókban, hanem a megjelenésben van. Ami eddig nem volt annyira szem előtt, azt most feltűnően kihangsúlyozták.

  • A panel legelső részében a tartalom típusa szerint szűrhetjük a listát. Az egyes szűrőkre kattintva a lista azon elemei jelennek meg, amelyeket a Google az adott listába illő típusú tartalomnak értelmez. A navigációs panel ezen része újult meg leginkább.
    Az új Google felület

  • A tartalom típus szűrőblokk alatt helyezkedik el a nyelv és földrajzi beállítások blokkja. Itt tudjuk szűkíteni a listát, hogy csak a magyar nyelvű, vagy csak a magyarországi honlapok szerepeljenek a felsorolásban. Természetesen a szűrések után mindig van lehetőség visszatérni az eredeti listához, tehát ebben az esetben a “Web” menüpontra kattintva eltávolíthatjuk a nyelvi és földrajzi filtereket.
  • A következő blokk az időrendi csoportosítást teszi lehetővé. Ennek legnagyobb jelentősége akkor van, ha például a Hírek tartalomtípusra már szűkítettük a listát. Ekkor nemcsak a legfrissebb híreket tudjuk megtekinteni, hanem több időtartományban (akár egyedi intervallumot is megadhatunk) megjelent híreket is olvashatunk.

    Az új Google felület

  • Az időrendi szűrőcsoport után egy érdekes lehetőség következik, ami talán egy önálló bejegyzést is megérne, de most tömören összefoglaljuk a lényegét. Itt a keresőpanel nézetét tudjuk megadni. Lehet a normál, alapértelmezett nézet és használhatjuk a nemrégiben megjelent Varázskerék nézetet is. A varázskerék használatakor tulajdonképpen egy kiinduló kulcsszóból újabb – egyre speciálisabb – kereséseket végrehajtva közeledhetünk a minket leginkább érdeklő témához, listához. Az újabb keresésekhez nem kell mindig beírni egy kifejezést, hanem a kiinduló kulcsszó alapján a kereső felajánl kapcsolódó témákat, speciálisabb kulcsszavakat. Ha kiválasztjuk az egyik kapcsolódó kulcsszót, akkor új keresés történik és újabb kapcsolódó kifejezéseket ajánl a kereső. Ezzel egyre közelebb juthatunk az általunk keresett témához. Ha pedig véletlenül rossz irányba tévedtünk, akkor bármikor visszatérhetünk a gráf egy korábbi pontjához. Például ha a Varázskerék nézetet aktiváljuk és rákeresünk az “egészség” kifejezésre, akkor a következőt látjuk (a cikk írásának idejében):

    Az új Google felület

    Két kattintáson (újabb keresésen) át már el is jutottunk a wellness hotelekhez. Eközben a képernyő jobb oldalán a találati lista a kattintásoknak, tehát új kereséseknek megfelelően folyamatosan változik és közelít a számunkra leginkább megfelelő listához.
    Az új Google felület

  • A következő panelen találati listát tudjuk átformázni. A Webhelyek képekkel nézetet és egyben szűrőt kiválasztva a találati listán szerpelő honlapok képeinek egy részét jelenítni meg a kereső. Fontos, hogy ez nem egyezik a tartalom típusok szerinti szűréseknél található Képek filterrel. Az csak képeket jelenít meg az adott kulcsszóval kapcsolatban. Ez a szűrő pedig a normál lista honlapjainak képeit jelenítik meg. Az így összeállított lista viszont különbözhet a normál találati listától, hiszen előfordulhat, hogy az adott kulcsszóra első helyezett honlapon nincsen kapcsolódó kép. Ekkor ezt az oldalt a Webhelyek képekkel szűrő kiveszi, vagy hátrasorolja.


    Az Oldal-előnézetek pontra kattintva a lista megint átalakul. Ekkor a találatok mellet megjelenik egy az aktuális honlapról készült kép, előnézet. Ennek segítségével némi betekintést nyerhetünk a honlapokra anélkül, hogy azt meglátogatnánk. Az előnézeten kívül egy normál megjelenítésnél hosszabb leírást kapunk találatonként.

    Végül a Lefordított keresés menüpont. Ennek segítségével a találati listán szereplő esetleges idegen nyelvű oldalak a Google fordító motorjának segítségével lefordíthatók a saját nyelvünkre. Hasznos lehet ez a funkció, de azért kritikusan kell kezelni, mert a kereső fordítója néha egészen érdekes fordításokat generál :)

A funkciók előtérbe helyezésén kívül a kereső oldal arculatban is megújult kicsit. Igyekeztek szépíteni, frissíteni a jól bevált és letisztult formát. Ennek célja szintén a – sokszor elhangzó – felhasználói élmény fokozása, szubjektív vélemény, hogy kinek tetszik az új és kinek nem.

Ha tetszett:
Megosztom

49 hozzászólás érkezett ↓

  • 1 Berndt László // 2010. május 07. 12:24

    Hasznosnak tűnik! Nekem tetszik!

    De csak akkor fogom igazán szeretni, ha nem csökken a látogatottság az oldalamon! Eddig nem változott!

    Egy ismerős videós oldalainak látogatottsága erősen lecsökkent, mert egy előadó vagy zeneszám a keresése után sokan kattintanak a videó gombra a találati lista helyett, és amikor megjelennek a csak videós találatok, akkor már nem ő videós oldala nem szerepel a találati lista első 10 találatában!

    .

  • 2 Szabó Attila // 2010. május 07. 17:49

    Meg kel szokni, rá kell jönni a logikára és csak előny lehet belőle. Szükségesek ezek a fejlesztések mert a piac mindenre gyorsan tud reagálni.

  • 3 Marcsi // 2010. május 07. 17:58

    Először idegenkedtem tőle, de már már megszoktam.
    A látogatottságomnak meg egyenesen jót tett. :)

  • 4 Zolee // 2010. május 07. 18:35

    Hülye amerikaiaknak készült, csilivili, satöbbi, csak az a kérdés, hogy a google kiadja e a keresési szokásokat, időrendi keresésnél, pl a gyakori trendeket, mert ha megtartja magának, akkor az adwords kampányainak is annyi. Gondolok itt arra, hogy a keresések közül milyen sűrün használják az időbeni keresést, és arra milyen találati arányok jönnek ki. Ha sokan használják a legfrissebb adatokat egy termékkel kapcsolatban, akkor nem árt állandóan frissíteni az oldalt, rá venni a bot-ot hogy naponta frisítse az oldalt, illetve 2-3 hírdetést feladni, vagy RSS-t üzemeltetni.
    pl szeretnék egy Fujifilm FinePix S1500 fényképező gépet és én természetesen a legfrisebb bejegyzést kérem, mert hátha árcsökkenés volt valahol és az már be van jegyzve a weblapon, vagy esetleg olvasni akarok róla, akkor azt fogja feldobni ahol legutóbb beszélgettek róla. Ez véleményem szerint a blogtípusú weblapok elterjedését fogja jelenteni. Továbbá ismét előtérbe kerülnek a különféle grayhatseo blackHSeo technikák, trükkök, hogy napi rendszerességel frissüljön az oldal, és bármelyik bejegyzésre top-on legyen. Régebben nézegettem már, de ahány időpont annyi féle eredmény jön ki. Amúgy már elég régóta szerepel az a választási lehetőség a googleban.

    Ami újdonság a googleban az inkább a webmestertools gyakori szavai, találati listák, és a google keywordtools.

  • 5 Visóczki Kálmán // 2010. május 07. 19:50

    Nekem tetszenek az újítások, mondjuk az érdekes, hogy egy számomra fontos kulcsszóra eddig folyamatosan 6-7. voltam (kb. 4/3 éve) és a frissítés óta pedig az elsőre ugrottam!

  • 6 Krisztián // 2010. május 07. 20:01

    A Webmaster toolsban is vannak újdonságok, az szerintem jobban passzolna a SEO témához. Ezek csak formai változások.

  • 7 Cseh József // 2010. május 07. 21:00

    A könyves szűrőben nekem nagyon nem tetszik, hogy kisajította magának a google a találatokat. A többiben van ráció.

  • 8 Twitter Trackbacks for Elindult az új Google felület: megújult arculat, új funkciók, a találati lista sorrendje maradt [seotools.hu] on Topsy.com // 2010. május 07. 21:42

    […] Elindult az új Google felület: megújult arculat, új funkciók, a találati lista sorrendje marad […]

  • 9 Weblap.ro // 2010. május 08. 06:46

    Nem rossz, de én nem bántam volna azt sem, ha egy kicsit többet újítanak a felületen, ha már belekezdtek. Elég sok része elavult már a keresőfelületnek, de gondolom főként kompatibilitási okok miatt nem lehet csak úgy önfejüleg mindent átalakítani.

    Különben köszi az összefoglalót, hasznos volt.

  • 10 Mika Ferenc // 2010. május 08. 07:07

    Szimpatikusnak tűnik, de meg kell szokni.

  • 11 Balázs Rudollfné // 2010. május 08. 07:49

    Kedves István!
    Nagyon jónak találom, talán hasznosabb lesz, mint eddig volt.Én azt hiszem, hogy azok az oldalak vannak előnyben, melyek fizetősek.Hamarabb megtalálják az emberek amit keresnek, de mi van azokkal az oldalakkal amelyek nem fizetősek, hiszen ha valamit keresek beírjuk a keresőbe.Nem biztos, hogy bárki is tudja a honlapok címét, márpedig ha nem ismeretes, hogy talál rá?????Ezért vannak sokan, hogy nem működik az oldaluk, nincs látogatottságuk.Kérdezem, ez hogy van??????

  • 12 vincz tibor // 2010. május 08. 09:03

    A Google akár a Microsoft túlzottan monopol helyzetbe került. Már csak egy ugrásra vagyunk attól, hogy pénzbefizetés központú legyen a kereső. Aki többet fog fizetni az kerül előre. Aki pedig egy adott kulcsszóra első helyre kerül arat a tartalomtól függetlenül is.

  • 13 Start Page UK // 2010. május 08. 12:42

    Kedves Tibor (#12),

    sajnos ez már most is így működik! :)
    Licitálásos alapon bárki az élre kerülhet egy-egy kulcsszóra, vagy -kifejezésre.
    Ezt AdWords-nek nevezi a “Gugli”, s lassan jobban megél belőle, mint Bill Gates és a M$… :)

  • 14 Kovács István // 2010. május 08. 13:05

    Kedves Balázs Rudollfné de mi van azokkal az oldalakkal amelyek nem fizetősek?

    pontosan ez ill nem teljesen ott is el lehet érni megfelelő helyezést erre jo példa egy barátom holapra szintén hupontos volt de olyan ügyesen kulcsszavazta hogy az anyacég hivatalos honlapja ugyanarra a kulcsszóra csak kullogot mögötte
    kulcsszó a lényeg :)

  • 15 Fekete Imre // 2010. május 09. 09:32

    Kedves Kunl István!
    Köszönöm a tájékoztatást. Megtekintettem az új felületet, és őszintén szólva nekem elsőre kissé bonyolultnak tünt, de valószínű, hogy jobban megismerve a rendszerét, az előzőnél színesebb, és talán pontosabb keresést biztosít.

  • 16 Harangi Csaba // 2010. május 09. 17:23

    Az szerintem a végét is jelentené a Google-nek, ha fizetős lenne.

  • 17 Tóth Gergely // 2010. május 11. 11:15

    Véleményem szerint ezek a fejlesztések a honlap tulajdonosak sarkalják arra, hogy fejlesszék weboldaluk “ismeretterjesztő” adottságait. Helyezzenek el több videót, képeket és bővebben dokumentálják az adott témát.

    A Google kereső egyik szempontja az, hogy egy weboldal ne egy szórólapként üzemeljen, hanem foglalja össze az adott témát ismeretei szerint, ezzel is növelve a találatok “élményeit”, tehát saját szolgáltatásuk minőségét.

    Weboldalfejlesztőknek is ez egy kisebb saller lesz, hiszen így már nem elegendő a vertikális linképítés és hanem erősíteni kell a horizontális linképítést is, ami sok változást kíván.

    Valamint az új felület jóval lecsökkentette a linkek kijelzését és nem véletlenül.

    Emellett pedig úgy gondolom, hogy üzleti szempontból az Adwords szükségszerűségére fognak visszahatni ezek a megoldások, hiszen profit orientált a cég.

    De hát mi magyarok ugye mindent megoldunk:)

  • 18 Nyerges Ádám // 2010. május 11. 17:04

    Én kíváncsi lennék azért egy hőtérképre, mert szerintem az átlag felhasználó nem fog kattintgatni, hanem ugyanúgy fogja használni, mint eddig. Beírja a szót a guglin, vagy a böngésző címsorába, aztán végigmegy az első pár találaton. Nyilván ehhez a megállapításhoz jó lenne valahonnan statisztikát szerezni, mert akit érdekel a téma kipróbálgatja az új funkciókat, de aki csak pl. “hírek”-et akar nézni? Nem szabad elfelejteni, hogy a fizetőképes korosztály jó része még mindig informatikai analfabéta.
    A tökéletes kereső meg természetesen az lesz, amikor a keresőkifejezések így fognak kinézni:
    - hawaii-ra akarok utazni
    - nagy tv-t akarok venni
    - egér van a hálószobámban, mit csináljak?
    Ma is működnének ezek, ha nem lennének a berögzült rossz keresési szokások, és emiatt nem kéne ilyenekre optimalizálni hogy “hawaii utazás, egérirtás, stb.”

  • 19 Nagy Rudolf // 2010. május 11. 17:42

    Nekem hátrányos az új Google. Az új kezdőlap óta nincs pl. altGr-v-re kukac. A saját email címem is csak asztalról bemásolva jön be.
    Nagy Rudolf

  • 20 Zolee // 2010. május 11. 20:36

    probáld meg az ascii kódot alt+64 (anno a 3-as ver. opera sem ismerte, azóta a kukacot csak így irom, berögzült szokásommá vált).

    Igen ismerni kéne a szokásokat, de a google ezt nem fogja kiadni, adwords-be, analizisbe, keywordstoolba elvileg belőhető, illetve a szerveroldali statisztikába, hogy milyen kifejezésekre jött a találat. A WMT találati és klikk listája is lehet támpont, hogy milyen helyezésen hozza a találat az oldalt.
    Az biztos, hogy a google fejlesztések nem a keresőre gondolok, hanem a WMT-ra, elég sok információt adnak, csak rendszerezni kéne, hogy mit hol kezeljen, minek tulajdonítson jelentőséget, az optimalizálás szempontjából.
    Ha sokan fogják választani az időben keresést, akár termékre is, mint fentebb írtam, akkor RSS, blog, hírdetés, hogy 1-2 napra kész információ is legyen fent.
    A szűkítés, eddig is működött, ugyan az mint most, csak most kell hozzá kattintani is.

    pl eddig is használtam:
    panzió balatonfüred félpanzió.

    a mostani is ugyan ez, csak kattintani kell:
    panzio > szűkítés > balatonfüred > félpanzió

  • 21 Visóczki Kálmán // 2010. május 12. 16:25

    Érdekes itt örömködtem az 5. hsz.-ben hogy előrébb kerültem az organikus listában, erre most megnéztem egy másik böngészőben ott teljesen más a sorrend. Tehát FF-ben első vagyok IE-ben hatodik, akkor most mi a helyzet, melyik a korrekt eredmény?

  • 22 Visóczki Kálmán // 2010. május 12. 16:46

    Elnézést nem akartam teleszemetelni a blogot, de rájöttem mi néztem be a területi szűrést kikapcsolva vagyok első.

  • 23 Szabó Dénes // 2010. május 15. 11:20

    Kizártnak tartom, hogy nálunk komolyabban változzon belátható időn belül (években értendő) a keresők használata.
    Értem ez alatt, hogy tapasztalatom szerint eleve nem is tudják használni a keresők különböző funkcióit, nem ismerik azokat, másrészt szofisztikált keresés nagyságrendje az egy max. két szavas keresésekhez képest elenyésző.
    A saját üzletágamban ez a jelenség csodálatosan látszik és roppant nehézzé teszi az effektív és költséghatékony kampányokat, ill. SEO-t.

  • 24 Puho Ferenc // 2010. május 22. 07:29

    Arra lettem figyelmes, hogy a találati listán nem permalink jelenik meg, hanem a blogarchívum kategóriái. Ez vajon miért van? Bővebb leírés az alábbi blogbejegyzés linkjén olvasható.
    http://szatmarnemetipiac.blogolj.net/2010/05/22/miert-nincs-permalink-a-talalati-listan/
    Előre is köszönöm

  • 25 Szabó Dávid // 2010. május 29. 17:45

    Hé tudna valaki segíteni??!!
    Mitől fog az oldalam page rangja?
    talán látogatotól függ?!
    Léci válaszoljatok vissza

  • 26 Szabó Dávid // 2010. május 29. 17:46

    Mitől fog nőni az oldalom Page Rangja?!

  • 27 Kungl István // 2010. május 29. 17:59

    Minél több és minél értékesebb (magas PageRank értékű) bejövő linkektől.

    KI

  • 28 Humor // 2010. június 19. 15:11

    Azt viszont tegyük hozzá, hogy a PR már sokkal kisebb jelentőséggel bír, mint korábban.

  • 29 Murányi Balázs // 2010. június 23. 10:54

    Azt lehet valahogy ellenőrizni, hogy egy adott keresőszóra hányan keresnek?

  • 30 Zolee // 2010. június 23. 11:24

    lehet a webmester tools-ban is, ott látod, hogy hol helyezkedik el a keresett szóra a honlapod, de van a https://adwords.google.com/select/KeywordToolExternal ami ugyan az adwords hirdetőknek készült, de erre is alkalmas

  • 31 Kungl István // 2010. június 23. 12:32

    A webmaster tools csak a honlap szerinti megjelenéseket mutatja, tehát az nem tud objektív adatokat adni. Az AdWords is csak bescült adatokat ad, az Insights pedig több kulcsszó egymáshoz való viszonyát mutatja.

    A legteljesebb megoldás az AdWords-szel tesztelni a kulcsszavakat. Persze ez költség és idő.

    KI

  • 32 Murányi Balázs // 2010. június 23. 15:11

    Köszönöm.

    Még 1 kérdés: ha egy általános domain ékezetes verzióját lefoglalom, amikor már valaki az ékezet nélküli verzióját használja, az domain kalózkodás? Pl valaki lefoglalta a korte.hu-t, én pedig a körte.hu-t, és mindegyikünk “körte” kereskedő!?

  • 33 Zolee // 2010. június 24. 17:58

    #31

    igen, sajnos, nem látni, hogy mennyien keresnek az adott kulcsszóra, a WMT-be pont ezért állítottam be a Google keresési trendeket a kulcsszavakra, ott legalább %-osan látom regionálissan, hogy 30 nap alatt melyik irányba mozdult el az adott kulcsszó és a kapcsolatai.

    visszatérve a WMT ben látható helyezésre, sajnos nem pontos, mert sok esetben a megjelenést mutatja, és beleveszi a képeket is.

    Hasonló problémáim vanank a kulcsszavaknál, mikor a tárhely awstats statisztikáját nézem, ott is vannak kifejezések és top kereső szavak, a probléma, hogy a kereső szavaknál szétbontja a kifejezést.
    Az organikus találatok viszonylag behatárolják, hogy milyen szavakra keresnek. Igaz találtam olyan kifejezéseket amit eszembe sem jutott volna beírni a keresőbe.

    jó lenne egy olyan adatbázis amiben ország, régió szerint lehetne keresni keresőszavakra, kifejezésekre, akár idény/időszak jellegel is, mert vannak olyan termékek, amik az év nem minden részében piacképesek, nyílászáró cserét sem novemberre - decemberre kell optimalizálni.

  • 34 Zolee // 2010. június 24. 18:10

    T

    Murányi Balázs nem valószínű, mert nem csak hu végződésű domain létezik, nem hinném, hogy a körte nevet valaki bevédte volna, mint pl a T-com, T-online, stb… elnevezéseket. pl, a seotools-ból is van info, com, stb.. végződésű site és nem hinném, hogy Istvánék e miatt domain jogvitában lennének más hasonló oldalakkal.

  • 35 Kungl István // 2010. június 24. 18:18

    #33

    Google Keresési Trendek:
    http://www.google.com/insights/search/

    KI

  • 36 Kungl István // 2010. június 24. 18:20

    #32

    Nem jogi szempontból közelíteném, hanem üzleti szempontból.

    Nem fog gondot okozni, hogy ha valaki találkozik a weboldallal, majd később emlékezetből próbálja újra megtalálni és végül a konkurenciánál köt ki?

    KI

  • 37 Zolee // 2010. június 24. 21:42

    #35

    köszönöm

    Tudom, használom a keresési trendeket, sőt az iGoogel bejelentkezéskor azonnal látom az adatokat, de ha valamire kétszer rákeresnek az eszerint 200%-os növekedés 30-60-90 nap átlagában.
    A számok jobban érdekelnének, vagy valamit nem vettem észre a trendekben?

  • 38 Kungl István // 2010. június 24. 21:44

    Konkrét számokat még mindig AdWords teszteléssel lehet a legpontosabban meghatározni.

    KI

  • 39 Zolee // 2010. június 25. 09:42

    Tisztelt István

    nem vitatkozni akarok, de szerintem nem relevans ebből a szempontból, lehet hogy rosszul látom a lehetőségeket, igaz nem teszteltem még adwordssel. Az adwords számszerint kiírja nekem, hogy az adott időszakban egy adott szóra hányszor kerestek, és nem csak azt, hogy mennyi a megjelénési és klikkelési szám?
    Az adwordss-ös tesztől azért is “fázok” mert a reklámom megjelnik a gogole kereső jobb oldali felületén is és más Adseense reklámokban (nagyszámok alapján, egy jó kulcs szóra első oldalon is hozhatja), ami már csalóka lehet, mert mi van akkor ha már nem fizetek a gogole-nak és az oldal linkje márcsak a tényleges helyén fog megjelenni.

    Tudom a tudás hatalom, és semmit nem adnak ingyen, de nem tudom elképzelni, hogy más módon ne lehessen hozzáférni a pontos számszerű adatokhoz, mert évente többször jellennek meg cikkek, hogy hol, melyek azok a szavak amikre az interneten legtöbben rákeresnek.

    Tisztelt István

    egy kérdésem lenne, mi a véleménye az alexa-val kapcsolatban, mennyire relevansak az onnan összedett, kapott adatok? Érdemes e ezeket az adatokat is felhasználni kulcszó kiválasztásnál, helyezés javításánál?

  • 40 Murányi Balázs // 2010. június 25. 09:50

    köszönöm a válaszokat.

  • 41 Kungl István // 2010. június 28. 09:33

    #39

    Magyar weboldalak esetén az alexa félrevezető adakat is adhat, mert nálunk kevesen használják.

    KI

  • 42 Romlex // 2010. július 14. 15:56

    Napi szintű felhasználója vagyok a Seotools.hu-nak, köszönöm az értékes információkat

  • 43 Murányi Balázs // 2010. július 21. 07:38

    Sziasztok!

    Ha jól tudom, a google figyelembe veszi a site-on eltöltött időt!? Azt szeretném megkérdezni, hogy egy domain aldomain-én eltöltött idő a fődomain számára elveszett a google-nél? Külön kezeli a kettőt?

  • 44 Ivony Ildikó // 2010. július 23. 04:13

    Kedves István!
    Azt szeretném megkérdezni, hogy hogyan lehet az, hogy a Google webmestereszközökben az egyik nap 960 külső link mutat az oldalamra, másnap pedig 4655?
    Egyik pillanatról a másikra ötszöröződött meg a linkek száma, anélkül, hogy bármit is tettem volna.

  • 45 Kungl István // 2010. július 30. 15:41

    válasz #43

    Korábban voltak ilyen próbálkozások, de jelenleg nem tudok róla, hogy ez számítana. Több szempontból sem volt jó eredményre vezető megoldás, már a mérés is nehézségbe ütközik.

    KI

  • 46 Kungl István // 2010. július 30. 15:42

    válasz #44

    Meg kell nézni részletesen a hivatkozásokat. Lehet, hogy az oldal kikerült egy nagyobb weboldalra, melynek oldalait gyakran indexeli újra a Google.

    KI

  • 47 Ivony Ildikó // 2010. augusztus 28. 03:57

    Köszönöm a választ. Nekem rémisztő ez a dolog, már 15900 fölötti linkeket ír a webmester-eszközök. Ekkor viszont azt nem értem, hogy miért nem nő a Page Rank értékem - még mindig csak 3. Még egyszer köszönöm a válaszodat.

  • 48 HosszÚ GÁbor // 2010. október 18. 07:20

    Nagyon hasznos ez az oldal!Sokat ugrott előre az oldalam mióta használom az itt található segítségeket!
    Köszönöm!!

  • 49 Szendi András // 2011. január 26. 13:32

    Hasznos cikk.

Hozzászólás

(Kerüljük a kulcsszavakat a névben)
* Kötelező mező. Az e-mail cím nem jelenik meg a blogon.